A tallósi kisasszonynapi búcsú alkalmával – szeptember 10-én – akik a község temetőjébe léptek, kedves látványban lehetett részük. A lourdes-i barlang bal oldalán a misézésre alkalmas magaslaton a védőponyva elhelyezésére szolgáló rideg vasállványzat, melyet 1996-ban készíttetett az önkormányzat, eltűnt, s helyét gyönyörű szép, fából ácsolt díszes tartószerkezet foglalta el, a védőponyva helyét pedig a mennybolt ívéhez hasonló tetőt, elülső részén a magasba emelkedő, úgyszintén fából készített kereszttel. A kereszt alatti keskeny, ízlésesen kialakított deszkaáthidaláson a következő, kalligrafikus betűkkel írt figyelmeztetés:
„Nemzetednek gyökeréhez, őseidnek szent hitéhez, Testvér, ne légy hűtlen soha!”
Az internetről sikerült megtudnom, hogy a felirat Erdélyből származik, ott egy háromszéki faragott kapun található, a következő kisebb eltéréssel: Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha! Igazán szép, szívhez szóló mondat. Nekem akaratlanul is Kodály Zoltán A zene mindenkié c. könyvének következő sorait juttatta eszembe: „Ha kimutatják is a tudósok, hogy a magyarság tízféle szilánkból állott össze: aki közelebbről látta, tudja, hogy a magyar lélek egyugyanaz, Somogytól Szatmárig és Csíktól Nyitráig.” S mi tegyük hozzá: Tallóstól Borszékig, Csíksomlyóig, Sepsiszentgyörgyig. Okulásként pedig idézzem továbbra is Kodályt: „Werfel Paulus-ában mondja egy fiatal héber: Csak az idegen szép! És pár év múlva elpusztult Jeruzsálem.”
A szabadtéri oltár fölé készített emelvényt a búcsúi szentmise főcelebránsa, a tallósi születésű Zsidó János féli esperesplébános szentelte fel a nagyszámú zarándok előtt. A misét bemutató egyházatyák között ott volt Bencze Attila, volt tallósi esperesplébános is, kit szolgálati helyén Csomor Gyula plébános váltott fel.
Nyilván emlékszünk még rá, 2005. szeptember 10-én a kisasszonynapi búcsút követő szentmise után a barlang mellett helyezték örök nyugalomra az 1995. július 25-én Monacóban elhunyt Esterházy Mária Asszunta urnában elhelyezett hamvait. Asszunta – a szó magyar jelentése „magához vett Mária” – végakarata volt, hogy hazája földjében, Tallóson nyugodjék. Nemzetének gyökeréhez hűséges maradt. 1993-ban a tallósiakhoz egykori osztálytársaihoz írott levelében olvashatjuk a következő szívbe markoló sorokat: „1948 – amikor Ilona nagynénémmel távoznom kellett – és 1993 között 45 év nyúl el, csak Isten tudja, meg hát ki-ki a magunkét, mennyi minden töltötte fel a hosszú időt, mennyi volt életeinkben a rejtett könny, az elfojtott düh, olykor talán közel a csendes kétségbeeséshez, s mennyi kitartó szeretet kellett, meg az a „csak azért is” nem feladása a hitnek, hogy a legnyúzóbb nehéz időkön át is, mindig felfelé nézve Isten segítségével előre menni, hiszen az élet, ha még oly csehül is bánik az emberrel, egyedülálló Isteni nagy és szép ajándék. „Őseinek szent hitéhez is hűséges maradt.”
Történelmünkben is számtalan példát találunk a hűségre. Ki ne hallott volna már a Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelmet számkivetésbe elkísérő Mikes Kelemenről? A zágoni születésű hűséges íródeák sokszor idézett mondatát is ismerjük: „Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont.” Nekünk, határon túli szlovákiai magyaroknak az igazi hazánk a mi édes anyanyelvünk. Mikes szavait akár így is módosíthatnánk: Én úgy szeretem már a szlovák nyelvet, hogy soha el nem felejthetem a magyart. De példaként sorolhatnánk a magyar szenteket is, kezdve Szent István királyunkkal.
Szebb lett a tallósi temető, beszédesebb. A terebélyes hársfák árnyékában a barlang, a megújult díszes építmény, mögötte a kálvária stációi, a második világháborús emlékmű, mind-mind a szeretetről és a hűségről beszélnek. A stációk alsó részén az alapítók neve olvasható. Büszkék lehetünk rájuk, elődeinkre. Az új építményen keresem az alapító nevét. Nem találom. Pedig megérdemelné, hogy ott legyen. Írjam hát ide: Bihercz Imre.
Gágyor József